Szerkesztői beszély a 2008. Évkönyvhöz
A Terra 2006 őszén beindult, a Föld forogni kezdett, sőt, a címsávon kívül is forgott, Magyarországon is elérhetővé vált az on demand könyvkiadás, így nyolc rendkívül ígéretes, bár nem egyformán termékeny szerzőnkkel eljutottunk odáig, hogy előálljunk első évkönyvünkkel.
Százhetven oldalnyi anyag gyűlt össze egy év alatt a fantasztikum minden alzsáneréből, mutatva, hogy a Manifesztumban tételezett reneszánsz talán valóságos. Mert ez a nyolc szerző, ez a százhetven oldal csak a jéghegy csúcsa. Az internetes és magánmegjelenések, pályázati részvételek alapján tudható, hogy kezdő szerzők tucatjai fogtak, fognak bele az írásba önállóan vagy íróiskolákba, írókörökbe tömörödve.
Szerzőink nem ezt az utat választották. Vállalva a szerkesztői önkényt, az ígért „vért, verítéket és könnyeket”, az érdes balfrászi modort, és az odói alaposságot – bizonyítottak. Nem azt, hogy ők a legjobbak, hanem azt, hogy az írói „én” nem okvetlenül sérül attól, hogy a „remekművet” bírálat éri, hogy mindenből lehet még jobbat csinálni és, hogy saját hibáink milyen kiváló tanítómesterek, ha nem siklunk el fölöttük.
Bizonyítottak mást is, ami az egyéni írói fejlődésnél talán még fontosabb: bizonyították, hogy különféle alzsánerekben alkotó szerzőknek nem kell okvetlenül lenézéssel tekinteni a másikra, hogy a magyar fantasztikus írók nem okvetlenül ellenségei egymásnak, hogy több, ami összetart bennünket, mint ami elválaszt.
Varietas delectat. A változatosság gyönyörködtet. Amikor a fantasztikus irodalom a hatvanas évektől végre, mint jelző nélküli irodalom nyert teret Magyarországon, apostola és máig legnagyobb hatású szerkesztője, Kuczka Péter nem különböztetett meg tudományos fantasztikus, mágikus realista vagy fantasy műveket, az ideológiai keretek között megengedett műveket fenntartás és megkülönböztetés nélkül közreadta – ha megütötték az irodalmi minőséget. Sokunknak ezek a változatos olvasmány- és vizuális élmények jelentették az első lökést a zsáner felé.
Anélkül, hogy a nagy elődökhöz hasonlítanánk magukat, a Terra antológia szerkesztői is ezt az azonosságot képviselik, egységes egészként tekintenek a fantasztikumra, egyaránt üdvözölnek minden alkotást, vallja azt alkotója kezdetben bármely alzsánerhez tartozónak. A címlap szalagján feltüntetett kategóriák ne riasszanak el senkit, aki saját munkáját nem tudja hová tenni!
Egy tekintetben azonban büszkén vállaljuk, sőt deklaráljuk az azonosságot a kuczkai érával. És ez az irodalmi minőség. Hogy ebben mennyire voltunk sikeresek, tanúsítja ez a könyv.
Manifesztumunk szelleméhez méltóan a továbbiakban is várunk írókat, grafikusokat közlésre, az eddigiek szerint előbb a megújulás előtt álló honlapunkon, később a következő évkönyvekben. Annál is inkább, mert azt szeretnénk, hogy jelen írói gárdánk két év múlva már nem lenne jelen a Terrán, mivel önálló, szerkesztett kötettel jelentkeztek, vagy elérték az ebben az antológiában való megjelenéshez önkényesen megszabott feltétel alsó határát, azaz nyomtatásban, szerkesztetten publikáltak összesen 100 A4-es oldalt. Ami, ha utánaszámolunk, nem is olyan kevés.
Az önkéntes jelentkezés természetesen továbbra sem jelenti azt, hogy nem cserkésznénk be magunk is tehetségeket.
Az évkönyv is azt mutatja, hogy a fantázia képi megjelenése terén meglehetős szűkösen állunk... Szeretnénk, ha minden novella páratlan oldalon kezdődne. Mert ez egyúttal azt is jelentené, hogy illusztrációkkal, képi anyaggal alakíthatjuk kedvünk szerint a tördelést, nem üres lapok beszúrásával.
Mindent várunk tehát, ami a fantázia világába tartozik. A minőség a lényeg. Az irodalmi és képi minőség.
A félreértések eloszlatása végett, ez antológia nem kívánt és kíván versenyezni, szerzőt, közönséget elhódítani semmilyen másik internetes vagy nyomtatott lappal, laptól sem. Úgy éreztük, hogy ez a fajta közlés hiányzik a magyar fantasztikumból... Az idő megmutatja, hogy tévedtünk vagy sem.
Jó szórakozást kívánnak:
a szerkesztők
Tartalom
|
Tudományos fantasztikus
|
|
| Antal József · HeLa |
5
|
| Vankó András · Hibát hibára |
8
|
| F. Csóka Ferenc · Tíz ubu |
11
|
| F. Csóka Ferenc · Tizenegyedik gomb |
13
|
| F. Csóka Ferenc · Szedtevette teremtette! |
17
|
| Csupor Béla · Katarzis |
21
|
| Csupor Béla · Nosztalgia Társaság |
37
|
| Csupor Béla · Pillanatok |
40
|
| Kovács Ákos · Betolakodók |
42
|
| Kovács Ákos · Három Dajka |
45
|
| Pásztor Miklós · Mutáns krónika |
51
|
| Vankó András · A karácsony Szelleme |
55
|
| Vankó András · Átjátszó |
57
|
| Vankó András · Róma, az örök város |
63
|
| F. Csóka Ferenc · Real-time sztori |
66
|
| Szentesi Ágnes · A Hugód! |
69
|
| Orosz Péter · Jelentések a Kreatív Ügyek Hivatalának |
72
|
|
Interzsáner – Kísérleti
|
|
| Vardan Avakian · Pax Dei |
84
|
| Vardan Avakian · Pax Dei |
94
|
| Vardan Avakian · Pax Dei |
111
|
|
Fantasy
|
|
| Vardan Avakian · Tána kulcsa |
117
|
| Pásztor Miklós · Az utolsó Szörnyetegek |
127
|
| Pásztor Miklós · Döntés |
132
|
| Pásztor Miklós · Megvilágosodás |
136
|
|
Mágikus realizmus
|
|
| Csupor Béla · A kádi tragédia |
140
|
| Kovács Ákos · Csendes éj |
149
|
| Kovács Ákos · Online |
151
|
|
Természetfölötti
|
|
| Olaszki Tamás · Aokigahara Jukai |
156
|
| Pásztor Miklós · Szabadság |
168
|
| Pásztor Miklós · halálbiztosítás |
170
|
| F. Csóka Ferenc · Paramánia |
172
|